2009. június 13., szombat

A csönd

Néha súlyos és fáj a csönd,
Néha leül mellénk, nem is köszön,
Néha üres és néha kell,
Néha könyörgésre sem jön el.

De minden percben ott lakik,
Minden sarokban ott lapít,
Az estéket neszekkel béleli,
Az éjszakát mesékkel átszövi.

Végső ágyad is ő veti,
Lélegzeted csókjával pecsételi,
Mindent elnyelni mégis képtelen,
Nem némíthatja el a végtelent.

Ő a hiányok igazi mesterbűvésze,
A sötétség örökbe fogadott testvére;
Hatalma törékeny, csak akkor üdvözül,
Mikor kihallatszik két hang közül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése